A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara beleállt Parragh Lászlóba
A BKIK szerint az országos kamarai elnök kommunikációja alapszabály-ellenes, illetve gyakran sérti a vállalkozókat.
A BKIK szerint az országos kamarai elnök kommunikációja alapszabály-ellenes, illetve gyakran sérti a vállalkozókat.
A minimálbérhez kötnék, emelnék az összeghatárt és a társadalombiztosítási ellátást, megakadályoznák, hogy egyesek adóelkerülésre használják – kiderült néhány dolog a kata átalakításáról. Még a nyáron a parlament elé vinnék és jövőre be is vezetnék.
Leginkább a légitársaságokat sújtó extra teherre gondolt a gazdaságfejlesztési miniszter, de két kivétellel ez más extraprofitadóknál is elképzelhető.
Sajtótájékoztatót tartott a gazdaságfejlesztési miniszter és az MKIK vezetője.
A Demokratikus Koalíció szerint a közel 10 ezer aláírás másfél hét alatt lett meg.
Szeretnék felhívni Parragh László figyelmét, hogy a gazdasági témákban szakszerűtlen nyilatkozataiban tanúsítson nagyobb józanságot.
A finneknek nem jó, nekik nincs rolexes Parragh Lászlójuk. Küszködjenek nélküle! Fizessenek csak háromezer eurót egy közönséges tanárnak. Szenvedjék meg, hogy kiemelkedhet bármiféle jöttment, szegény, hátrányos helyzetű, és aztán vállalkozóként, polgárként, még a végén tanárként forgatja fel a jól bevált rendet. Vélemény.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt az ATV-nek, hogy ő is volt fiatal és tanár akart lenni.
Ha marad a kata, akkor komoly változásokra van szükség.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nem mond le a tanárokról és tűzoltókról tett kijelentései miatt.
„Parragh úr nyilatkozata nagy fokú tájékozatlanságra vall” – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
Parragh László karórája nagyon hasonlít a Rolex egyik 10 és 12 millió forint között értékesített órájára.
A budapesti kamara a katába építené a minimálbér változásait és olyan automatizmusokat integrálna a rendszerbe, melyek csökkenthetnék a visszaélés lehetőségét.
Az ellenzéki párt szerint a kisvállalkozókat veszélyezteti, ha valóban megszüntetik a katát.
Az iparkamara elnöke üzent a pedagógusoknak és a tűzoltóknak.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint „a munkavállalók 12-13 százaléka választja ezt a normál adózásnál nagyságrendekkel jobb közteherviselési formát, ami lényegesen torzítja a piacot”.
Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László kamarai elnök is odaszúrt Matolcsy Györgynek, mondván, a jegybank alábecsülte az inflációs kockázatokat. Az MNB-elnök viszont Orbán Viktort cáfolva írta, hogy a magyar gazdaságnak nem sikerült a kanyarban előznie.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a gyenge forint és a magas infláció is elkerülhető lett volna.
A kormány annyi pénzt önt a gazdaságra a következő hónapokban, hogy az az extrém energiaárakkal együtt ahhoz vezethet, hogy akár tartósan beragadhat az infláció az 5-6 százalékos sávba – számolt Parragh László.